Érdekes lakossági energetikai felújítási programot dolgozott ki az ÉVOSZ, amely úgy tartalmazna vissza nem térítendő támogatást és kedvezményes hitelt, hogy az az állam számára sem jelentene többletköltséget - tudta meg a Világgazdaság. A felújítási támogatás akár 4 millió forint is lehetne, miután egy 12 millió forint értékű energetikai célú épületfelújítás után 4 millió forintnyi áfa, szja, társadalombiztosítási járulék, szocho és társasági adó folyna vissza az államkasszába, azaz a központi költségvetés számára nullszaldós lenne a program.
Tállai András államtitkár szerint eddig összesen 5812 esetben vonták vissza a CSOK-támogatást – írja a Világgazdaság.
Már több mint 70 ezer kérelem érkezett az otthonfelújítási támogatásra - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter szombaton az MTI-vel.
Novák Katalin miniszter pénteki bejelentésének megfelelően megérkeztek a hétvégén az első lényeges változások a január 1-jén elindított otthonfelújítási támogatás és a február 1-jén debütált kamattámogatott otthonfelújítási kölcsön szabályaiban. A talán legtöbbeket érintő változás az, hogy mégsem kell az otthonfelújítási hitel folyósítását követő egy éven belül „lezavarni” a felújítást. Jelentős módosítások lépnek hatályba április 21-én, szerdán a felújítási támogatás mellett a CSOK egyes szabályaiban is, ezekre is kitérünk cikkünkben.
Újabb kérdésekre válaszolt ma a Facebookon a családügyi miniszter az otthonfelújítási támogatással kapcsolatban.
Aki felvenné a 3%-os otthonfelújítási hitelt, annak már a hitel igénylésekor teljesítenie kell az állami támogatás egyes feltételeit, így például igazolnia kell a legalább 1 éves tb-jogviszonyt, csakhogy banki forrásból úgy tudjuk, az ehhez szükséges igazolás még nem áll rendelkezésre a kormányhivataloknál.
Az Erste, a Gránit, a K&H, az OTP és a Takarékbank termékével útjára indult ma a 3%-os, kamattámogatott otthonfelújítási hitel Magyarországon, hamarosan újabb bankok léphetnek piacra. Az akár 6 millió forintos, akár 10 éves futamidejű kölcsön a felújítások előfinanszírozására szolgál, a később igénybe veendő felújítási támogatás a kölcsöntartozás összegét csökkenti.
Óriási érdeklődést tapasztal az otthonfelújítási támogatás iránt a családügyi miniszter. Eddig harminc igénylés érkezett be a Magyar Államkincstárhoz átlagosan 1 millió forint támogatási összegre, de a kérdés rengeteg. A kérelmek háromféleképpen nyújthatók be.
Nem jár a felújítási támogatás azokra a felújítási munkálatokra, amelyekről csak anyagköltséget vagy csak munkadíjat igazol az igénylő. A számlaösszesítőn feltüntetett minden egyes tevékenység esetében szükség lesz mindkét költségtípusról szóló számlák, illetve a vállalkozói szerződés bemutatására is – tudtuk meg a Magyar Államkincstártól.
UPDATE (2021.01.25): időközben változott a helyzet: a MÁK hivatalos válasza alapján ez a tájékoztatás téves volt, nem feltétlenül kell minden egyes munkálathoz minkét típusú költségről számlát bemutatni.
Nagy várakozásokat fűz az otthonteremtési és otthonfelújítási programokhoz a Pénzügyminisztérium, legalábbis ami a gazdasági hatásait illeti. Azzal számolnak, hogy a felújítási támogatásnak köszönhetően 100-100 ezer lakást tudnak korszerűsíteni a családok 2021-ben és 2022-ben.
Összeállt a 2021-ben érvényes családtámogatási rendszer, amely minden eddiginél bőkezűbb a gyermekes családokkal és a családalapítás előtt állókkal. A Portfolio számításai szerint a három gyermeket tervezők akár 35 millió forintnyi vissza nem térítendő támogatást és 18 millió forintnyi kamattámogatott hitelt vehetnek igénybe az évek során egy nettó 30 milliós lakás megvásárlása esetén. Ami a háromgyermekeseknél 35+18 millió forint, az a kétgyermekeseknél 13+20 millió, az egy gyermeket vállalóknál pedig 6+13 millió. Bemutatjuk, hány gyerekre mekkora összeg igényelhető január 1-jétől.
Tapasztalataink szerint sok felújítani szándékozó család nincsen tisztában azzal, melyik költségtípusra mekkora állami támogatást vehet igénybe a január 1-jén elinduló otthonfelújítási támogatás keretében, ezért most ezt tisztázzuk. Nem szabad elfelejteni, hogy a munkadíjról és az anyagköltségekről szóló számlák mellett vállalkozói szerződést is minden esetben csatolni kell a kérelemhez.
Megjelent a tetőtér-beépítésre és emelet-ráépítésre felvehető CSOK, egyszerre több hiteltartozásra megosztva is igényelhető a jelzáloghitel-elengedés, sajáterős építkezésre is visszaigényelhető az áfa 5 millió forintig, csökken a támogatott hitelek közjegyzői díja, és megszűnik az örökbefogadók diszkriminációja. Többek között ezeket az újdonságokat hozta 2020 vége a családtámogatásokban. Összefoglaljuk az alábbiakban azokat a lehetőségeket és szabályokat, amelyek karácsony óta jelentek meg a Magyar Közlönyben.
A törlesztési moratórium meghosszabbításához hasonlóan megjelent az Orbán Viktor miniszterelnök által szintén szombaton bejelentett, legfeljebb 3%-os otthonfelújítási hitelről szóló rendelet is. Az állami kamattámogatású hitelt legfeljebb 10 éves futamidőre, 6 millió forint összegig lehet felvenni az akár 3 millió forintos állami támogatással zajló felújítások költségeinek megelőlegezésére. Egy 6 milliós hitelre 90 ezer forintos induló költséget számíthatnak fel a bankok, emellett ha nem készülünk el egy év alatt a felújítással, vagy túl kevés számlát nyújtunk be (a hitel összegének 25%-át kell ennek elérnie), akkor megugrik a hitel kamata (az aktuális helyzet szerint 5% fölé), és a már igénybe vett kamattámogatást is vissza kell fizetni. Néhány ponton magának a felújítási támogatásnak a szabályozását is átírta most a kormány.
Nem egy világmegváltó ötlet állami kamattámogatást és 3%-os kamatplafont bevezetni azokra a hitelekre, amelyek a piacon is elérhetők 4-5%-os kamatozással. Elsősorban marketingértéke lehet ezért a miniszterelnök szombati bejelentésének a kamattámogatott lakásfelújítási hitel bevezetéséről, amelynek a törlesztőrészlete számításaink szerint kezdetben 58 ezer forint lehet a maximális összeg mellett, és amelyről ma ráadásul kiderült: egy éven belül le kell zavarni a felújítást, hogy értelme legyen felvenni. Az általunk összegyűjtött piaci hitelekhez képest ez a kölcsön az első évben 16-50 ezer forintos előnyt jelenthet a hitelfelvevőknek.
Az Orbán Viktor által szombaton bejelentett otthonfelújítási hitelt 6 millió forint erejéig, 10 évre, legfeljebb 3%-os kamattal lehet majd felvenni. Novák Katalin családügyi miniszter mai Facebook-videója szerint azonban a hitelfelvevőknek egy évük lesz csak arra a hitelfelvételt követően, hogy benyújtsák magára az otthonfelújítási támogatásra az igényüket.
Nagy tervekkel álltak elő.
Van olyan forgatókönyv, hogy egyikőjük sem nyer egyértelműen.
Gyakorlati, jól bevált módszerek.
Úgy beszél, mintha nyert volna az államban.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.
Czímer Gábort, az Új Szó belpolitikai újságíróját kérdeztük a Szlovákiában kialakult helyzetről.